Következő 10 cikk

Előző 10 cikk

2. rész	Viviána	2015.06.29. 16:10
Egy nap, nem sokkal azután, hogy hazatértek Senora Fierroval a sétából, kopogást hallottak. Az asszony sebes léptekkel indult meg az ajtó felé, feltépte azt, majd örömittas vijjogást hallatott: – Drága, kedves Delia! Milagra kíváncsian kapta oda pillantását, s megállapította, hogy bejárónőjük legjobb barátnője, az örökké pletykás asszony érkezett hozzájuk látogatóba. – Üdvözlöm! – lépett Deliához mosolyogva. – Milagra, édesem, azt hiszem, nem ártana neked egy kis pihenés – informálta Senora Fierro. – A legjobb az lenne, ha bemennél szépen a szobácskádba, s aludnál egy keveset. – Nem vagyok álmos – rázta meg a fejét a kislány. – Azért mégis menj csak be, s hunyd le a szemed egy időre, hogy aztán újult erővel elmehessünk sétálni. Mivel a kislány nem szándékozta megfosztani magát a reménytől, hogy vágya talán pont ez alkalommal valóra válhat, nem mondhatott ellent a bejárónőnek, s bevonult a szobájába. Aludni azonban semmi kedve nem volt, így észrevétlenül résnyire nyitotta az ajtót, s kukucskálni kezdett. Látta, ahogyan Senora Fierro teát tölt Deliának, majd leül vele szemben. – A ház ütött-kopott – fejtette ki a véleményét a vendég. – Látod, hogy nekik nincsen nagyobb igényük… – Viszont ez a kislány egészen gyönyörű. – Gyönyörűnek gyönyörű – húzta el a száját a bejárónő. – Csak? – kapott a témán Delia. – Csakhogy egy csillag beszél hozzá. Azt mondja, egy szörnyű titkot súg neki. – Ez rémes! – szisszent fel a ház vendége. – Én azonban azt mondom, nincs ebben semmi különös – húzta ki magát Fierro, mire Milagra is felvonta szemöldökét. – Már hogyne lenne különös! Nem mindennap beszél valakihez a Sátán. Milagra hátrahőkölt, de azért tovább hegyezte a fülét. – Én nagyon is azt mondom, hogy ez várható volt nála, már csak az apjából kiindulva… – Miért, mi van az apjával? – kérdezte Delia. – Az a hír járja, hogy a Katarok oldalán harcolt. – Szent Ég! – kapta szívéhez a kezét az asszony. – Azt pedig biztosan tudod, hogy egy Katar lánya rendszerint boszorkánynak születik. – Hogyne tudnám – bólogatott szaporán.   Tovább…

1. rész	Viviána	2015.06.29. 16:08
Vak sötétség volt. Az éjszaka úrnője elégedett ridegséggel kerítette hatalmába a dimbes-dombos tájakat. Némaságba burkolózott ez a mostanában örökké gyászos vidék, s valami rideg, megmagyarázhatatlan keserűség szállott le fekete démonként, búskomorságot hozva a spanyol földre. Hosszú hetek óta gyülekeztek a szürke viharfelhők a szomorkás égen, s mint ahogyan az eleinte oly elszánt katonák menetelése egyre reménytelenebbé vált, úgy lett a felleg egyre szürkébb és haragosabb. Ám a sötétség úrnője nem küldte le a legpusztítóbb vihart, a mennydörgést és a jégesőt. Túl sokat tombolt mostanában, túl sokat zendítette az eget a földre, mulatságosabbat kellett kitalálni, egy új játékot. Egy gyönyörű, kegyetlen játékot. Felkacagott hát fagyosan az úrnő, s suttogni kezdett. Spanyolföldön jeges szellő suhant végig az városokon, az emberek mind a házaikba menekültek, félve, hogy a lábát lógató ég a fejükre szakad. Senki nem hallotta benne az éj királynőjének halk szavait: „Röpüljetek kedveseim, szárnyaljatok! Hamarosan kezdetét veszi a véres lakoma.”. Az ég egyet dörrent, s nem többet, mikor két holló tűnt fel az égbolton. Emberi szem számára láthatatlanok voltak, hisz tolluk oly sötét, hogy egybeolvadtak gazdájukkal – az éjszakával. Az egyik azon nyomban egy ágra röppent Mosteiro városa mellett, s vészjóslóan húzta ki magát. A másik azonban csak körözött és körözött az égen, akár egy ördögi táncos, s nem is ért földet a lába egészen addig, míg nem vehette ki részét a véres lakomából. Tovább…

Következő 10 cikk

Előző 10 cikk