Vastalpú csizmás idegen menetel, menetel,

Komor sötétségben üresen, siketen bolyong.

Dermesztő fagyban eltűnődve didereg,

Furcsa. Az Esthajnal oly fényesen szikráz

Keserédesen, hívogatón mosolyog.

Mily különös. Különös hely a Világ.

Vastalpú csizmás idegen menetel, menetel

Hazát siratva, otthontalanul,

Mi az otthon? – e kérdést oly sokszor tette fel;

Egy hely, hol szíve boldog, helye szilárd,

Hangzott a válasz bizonytalanul.

Mily különös. Különös hely a Világ.

Vastalpú csizmás idegen menetel, menetel,

Kit érintetlen hóra lépve út nem támogat,

S mellette egy átkozott rózsafa vezekel

Pusztaságon magán hordva a szomorú, magányos igát,

Akár csak Ő, pont olyan.

Mily különös. Különös hely a Világ.

Vastalpú csizmás idegen menetel, menetel

Száműzetve otthont kereső álmai okán,

Idegen ő – szíve helyén, művészetben remekel,

Míg körötte megannyi társ hazug, silány,

Eltaszítják hát, nem képezheti barátok sorát.

Mily különös. Különös hely a Világ.

Vastalpú csizmás idegen menetel, menetel.

Miként az emberi ármány megannyi lélekben fölébred,

Úgy a fagyos hó nagy pelyhekben elered.

Örök némaságba zárkózik így pár mosolygós kisvirág,

Ahogyan bízó szív törik meg a sötétben.

Mily különös. Különös hely a Világ.

Mily különös. Különös hely a Világ.

Úttörő léptei nehezednek, szívébe hideg fészkel.

Adja hát fel az otthonhoz, a boldogsághoz vezető irányt?

S számára a Hold teltté válik, így intvén nemet,

Beragyogva a reményvesztett sötétséget.

Vastalpú csizmás idegen menetel tovább, menetel,

Az álmok nyarához a Sarkcsillag vezet el.