A budai hegyekben, a Dunának partjánál áll Magyarország egyik legcsodálatosabb és legdrágább szállodája, ami az Isztambul nevet viselte. Története messzire nyúlik vissza. Még régen, Mária Terézia idejében, mikor a postakocsizás fellendült, sok-sok fogadó épült, hol a postakocsisok megállhattak felmelegedni, lepihenni, enni, inni, mulatni, vagy aludni kicsikét, no meg a lovaikat ellátni. Ilyen fogadó volt az Isztambuli Megálló is, amit egy részeges kovács és derék asszonya épített fel saját kezűleg, amire akképpen futotta, hogy az asszony bátyja kereskedőként igen tehetős vagyonra tett szert, ám felesége belehalt fiuk szülésébe, a gyermek pedig alig volt tizennégy éves, mikor elvitte a dögvész. Így az úr egyedül maradt, hiába is könyörgött a Jóistennek, hogy had mehessen ő is családja után. Negyven év magánynak kellett eltelnie, mikor megérezte, feleségét és fiát hamarosan újból a karjaiba zárhatja. A szorgos kereskedőt épp Isztambulban döntötte ágynak nyavalyája, ott is írta meg végrendeletét, amiben egyetlen élő rokonára, a húgára hagyta teljes vagyonát. Ebből a pénzből épült hát fel a Duna partján a rendes kis fogadó, aminek szép nagy pajtája, a földszinten rendes konyhája, ebédlője és egy kis üres tere volt a mulatozásra, az emeleten pedig a kiadó szobákat árasztották el a vendégek. Hogy kellő tiszteletet adjanak jótevőjüknek, a fogadót a kereskedő legkedvesebb helyéről, Isztambulról nevezték el.

Mivel a házaspár nem szűkölködött pénzben, a legjobb ételeket és italokat szolgálták fel, a legjobb ágyakat kínálták, és esténkét még cigányzenekar is játszott a hangulat fergetegességéért. Mivel ezek ellenére az Isztambuli Megálló nem számított drága helynek, hamar híre kélt, s Buda legfelkapottabb fogadója lett. Minden postakocsis, akinek jutott hely, itt pihent meg, s egy jó pálinka mellett osztották meg egymás között, mi mindent láttak a nagyvilágban, mik a legfrissebb hírek, milyen emberek élnek egyes vidékeken, s effélék.

Ferenc József idejében egy osztrák herceg fülébe jutott a fogadó híre, s amikor megkérte kocsisát, hajtson oda, meglepődve szemlélte, milyen okosan és ötletesen van felépítve. A Duna felőli oldaláról ugyanis egy olyan terasz nyílt, ami a víz fölött állott, akár egy móló, s itt szép időben kávéjukat fogyasztották a vendégek. Ekkortájt már költők és politikusok is látogatták az Isztambul Megállót, hiszen terasza és hangulata páratlanná tette egész Budán, s már egyre kevesebb kocsis akadt, nem úgy a módosabb sorokból. Az osztrák herceget olyannyira magával ragadta varázsa, hogy az amúgy is csőd szélén álló fogadó akkori tulajdonosának borsos árat ajánlott fel, s így könnyű szerrel megvásárolhatta Buda akkor már egyik legnépszerűbb közösségi helyét. A herceg azzal a céllal érkezett a magyar fővárosba, hogy kastélyt építhessen, s mivel a fogadó mellett egy liget üresedett, megvásárolta azt is, s oda építkezett. A kastélyt úgy alakíttatta, hogy a fogadó egy, a főépületből nyíló melléképület legyen, aminek emeletét könyvtárnak, földszintjét pedig dolgozószobának rendezte be.