Vastalpú csizmás idegen menetel, menetel,
Komor sötétségben üresen, siketen bolyong.
Dermesztő fagyban eltűnődve didereg,
Furcsa. Az Esthajnal oly fényesen szikráz
Keserédesen, hívogatón mosolyog.
Mily különös. Különös hely a Világ.
Vastalpú csizmás idegen menetel, menetel
Hazát siratva, otthontalanul,
Mi az otthon? – e kérdést oly sokszor tette fel;
Egy hely, hol szíve boldog, helye szilárd,
Hangzott a válasz bizonytalanul.
Mily különös. Különös hely a Világ.
Vastalpú csizmás idegen menetel, menetel,
Kit érintetlen hóra lépve út nem támogat,
S mellette egy átkozott rózsafa vezekel
Pusztaságon magán hordva a szomorú, magányos igát,
Akár csak Ő, pont olyan.
Mily különös. Különös hely a Világ.
Vastalpú csizmás idegen menetel, menetel
Száműzetve otthont kereső álmai okán,
Idegen ő – szíve helyén, művészetben remekel,
Míg körötte megannyi társ hazug, silány,
Eltaszítják hát, nem képezheti barátok sorát.
Mily különös. Különös hely a Világ.
Vastalpú csizmás idegen menetel, menetel.
Miként az emberi ármány megannyi lélekben fölébred,
Úgy a fagyos hó nagy pelyhekben elered.
Örök némaságba zárkózik így pár mosolygós kisvirág,
Ahogyan bízó szív törik meg a sötétben.
Mily különös. Különös hely a Világ.
Mily különös. Különös hely a Világ.
Úttörő léptei nehezednek, szívébe hideg fészkel.
Adja hát fel az otthonhoz, a boldogsághoz vezető irányt?
S számára a Hold teltté válik, így intvén nemet,
Beragyogva a reményvesztett sötétséget.
Vastalpú csizmás idegen menetel tovább, menetel,
Az álmok nyarához a Sarkcsillag vezet el.